Szülinapi meglepetést kapott Raju, az 50 évnyi fogság után kiszabadított elefánt

A Raju nevű elefántot tavaly júliusban szabadították ki Indiában. Az állat 50 évig volt fogságban, miközben állandóan dolgoztatták és turisták szórakoztatására használták. Az elefántot még kiskorában vették el az anyjától és az évek alatt többször eladták. Rajut borzalmas körülmények között tartották, amellett, hogy folyamatosan láncra volt verve, sokszor még enni sem adtak neki, ezért kénytelen volt szemetet enni, hogy csillapítsa az éhségét. Az elefánton több súlyosabb sérülés is volt, de a sebeit sohasem látták el. Végül a sokat szenvedett Rajut egy vadvédelmi szervezet, a Wildlife SOS szabadította ki egy éjszakai akció során. Megmentői azt mondták, hogy amikor leszedték az elefánt lábairól a láncokat, az arcán könnyek folytak le. A megmeneküléséről készült megható képek bejárták a világot.

Raju

Raju

Raju

Raju

A kiszabadított elefántot Mathurába szállították, ahol a segélyszervezet egy elefántközpontot működtet. Raju megmentőinek köszönhetően már sokkal jobban van, egy életvidám elefánt vált belőle, és szoros barátságokat kötött központban élő többi elefánttal. Gondozói most ünnepséggel és tortával készültek Raju 51. születésnapja és kiszabadításának első évfordulója alkalmából. Rajunak pedig igencsak elnyerte a tetszését a sok finomság.

Raju

Raju

Raju

Raju

Raju


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!