Címke: hold
Érdekes tények a holdraszállásról
Olyan régen volt, hogy az egészet lehetővé tévő, mára nevetséges, akkor forradalmi technológia alkalmazása ellenére akadt egy-egy aranyos, vicces (bár olykor életveszélyes) részlet, amin ma már akár nevetni is lehet.
Az Apollo 11 számítógépeinek nagyjából annyi kapacitása volt, mint egy régi, buta mobiltelefonnak, kb. 128 kB.
Az ivóvizet az üzem...
Videón a távolodó Föld a Messenger űrszonda kameráin keresztül
A Messenger űrszonda már évek óta készít nagy felbontású fotókat a Merkúr felszínéről, de valahogy oda is el kellett jutni. Az űrjárművet 2004-ben állították Földkörüli pályára, majd arról 2005-ben, kereken egy évvel később vált le, hogy elhajított parittyaként repüljön a célja felé. Szerencsére a kamerákat jó turista módjára már az út elején elővette...
A nap képe – kilátás szuperhold idején
Fotó: Cheng Kiang Ng
Tizennégy százalékkal nagyobb, és harminc százalékkal fényesebb volt a Hold júniusban. Ahol derült volt az ég, ott az átlagosnál is feltűnőbb volt a telihold. A Hold éppen földközelben járt, amikor telihold fázist mutatott, és most volt a legfényesebb 2013-ban. A jelenség annak köszönhető, hogy a Hold eléri pályájának a Földhöz l...
Óriási telihold a látóhatár felett
Az év legnagyobb teliholdját láthattuk vasárnap, amint vöröslő korongjával megjelent a horizont felett.2013 legnagyobb látszólagos átmérőjű holdkorongja ragyogott a hétvége éjszakáinak egén: a földközelpontjában (perigeumban) levő égitest 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb volt az év többi teliholdjánál. A média gyakran használja a jelen...
A nap képe – A Hold mellett járt a Nemzetközi űrállomás
Aa Hold előtt elszáguldó Nemzetközi űrállomást lefotózta le Maximilian Teodorescu, román asztrofotós, egy 15 centiméteres tükörrel szerelt Makszutov-rendszerű távcsövével.
Fotó: Maximilian Teodorescu
Az amatőr csillagász a felszerelés képalkotási minőségét ellenőrizni a fényes nappal elkészített képpel. Az Űrállomás elég gyorsan megy, 28 ezer kilomé...
Azonos eredetű lehet a Hold és a Föld vízkészlete
Holdkőzetek elemzése alapján tudósok azt feltételezik, hogy a Holdon és a Földön lévő víz eredetileg egy helyről származhatott. A Science csütörtöki számában publikált tanulmány szerint a felfedezés új kérdéseket vet fel a Hold keletkezéséről.
Korábbi elméletek feltételezték, hogy a Föld kísérőbolygója abból a törmelékkorongból alakult ki, amely akkor ...
Készülnek az amerikai Hold-bázis tervei
Az amerikai űrkutatási hivatal és a Bigelow Aerospace magánűrcég közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ugyan a NASA hivatalos stratégiája szerint az amerikaiak lemondtak az új Hold-utazásról, a Bigelow az űrügynökség támogatásával mégis belevág egy állandó Hold-bázis megtervezésébe és felépítésébe. A NASA kommunikációs igazgatója szer...