Címke: Indonézia

Faember – rendkívül ritka betegségben szenved egy indonéz férfi

Faembernek gúnyolják azt a 37 éves férfit akinek egy ritka betegség következtében elszarusodott a teste. Egy kis indonéz faluban él Dede, akinek több testtáját is vastag, elszarusodott, szürke réteg borítja, végtagjai pedig már nem látszanak a hatalmas, fagyökérszerű kinövések miatt. Ő úgy emlékszik, hogy minden azután kezdődött amikor gyerekkorában csú...

Borobudur – a világ legnagyobb buddhista templomegyüttese

Borobudur a világ legnagyobb buddhista templomegyüttese Indonéziában. A buddhizmus kőből épült fellegvára. Jáva középső részének egyik legfontosabb városától, Yogyakartától 42 km-re északnyugatra fekszik. Borobudur i. sz. 800 körül épült a Szailendra dinasztia megbízásából. Az épület megalkotása mintegy 75 évig tarthatott. Felülnézetből a műemlék háromd...

Színes tavak a Kelimutu vulkán tetején

Indonéziában a Kelimutu vulkán tetején látható a 3 tó, melyek eltérő színük miatt váltak nevezetessé. A helyiek mind a három tónak különböző nevet adtak. Úgy vélik, hogy vulkán és a tavak az őseik pihenőhelye, melyek színe a szellemek hangulatától függ. Az idősek tava vagyis a Tiwu Ata Mbupu a kék színű tó, amely a vulkán nyugati oldalán található.Úgy t...

Úszó piacok Ázsiában

Az úszó piacok régen fontos szerepet töltöttek be, mára azonban a legtöbb úszó piac már csak turisztikai attrakcióként szolgál főként Thaiföldön, Vietnamban és Indonéziában. A 19. században még számos úszó piac volt Bangkokban és a környékén, de mostanra csak néhány maradt meg, ezek közül a legnagyobb és leglátványosabb a Damnoen Saduak. Bangkoktól kb. ...

Mini sárkányok Indonéziában

Elképesztő felfedezést tett egy kutatócsoport Indonéziában. A Buton-ban található Lambusango Erdőben egy parányi gyíkszerű élőlényt találtak, amiről közelebbről nézve megállapították, hogy bizony szárnyai vannak. A hüllőknek eme csodálatos faja alapjában véve úgy néz ki, mint egy miniatűr sárkány. Az Avatar című film rajongói még emlékezhetnek a Toruk...

AJÁNLÓ