Több gyökerű népességről tanúskodnak a honfoglaló magyarok anyai génjei, amelyek között az ugor eredetű genetikai elemek éppúgy jelen lehettek, mint a közép-ázsiai török népekre jellemzők a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetében folyó kutatások szerint. A kutatás alapjául 16 Kárpát-medencei lelőhelyről származó 144, többségében honfoglalás kori csontváz szolgált, emellett egy kisebb, dél-alföldi, 7-9. századi csoport bevonásával az itt élő avar populáció genetikai jellemzőit is vizsgálták.
Egy avar korban élt 10-12 éves kislány koponyája, a gyermeket homlokán aranypánttal temették el (MTI fotó: Balázs Attila)
A tudósok az eredményeket más publikált archaikus és modern mintákkal összevetve arra a következtetésre jutottak, hogy míg a kisebb mintaszámú vizsgált mikroregionális avar csoport inkább dél- és kelet-európai jellegzetességekkel bír, a honfoglaló populációt nyugat-eurázsiai jellegzetességek mellett mintegy negyedrészben közép-ázsiai és észak-ázsiai típusok alkotják.
Mindez megerősíti azokat a feltevéseket, amelyek szerint a honfoglaló népesség anyai ági genetikai öröksége nagyon heterogén, és jelenleg nincsen ok arra, hogy a honfoglalók genetikai előzményeit csupán egy adott régióból vagy népességből eredeztessük. A kapott eredmények összehasonlító analízise alapján a honfoglaló populációban mind az ugor eredetű, mind a közép-ázsiai török népekre jellemző genetikai elemek jelen lehettek – áll az MTA közleményében. Az archeogenetikai eredményeiket a Scientific Reports-ban jelentették meg kutatók.
A honfoglaló vezérek a Vereckei-hágónál, a Feszty-körkép részletén (Fotó: Wikipedia)
Az ázsiai típusok a honfoglalás kora óta eltelt bő évezredben szinte teljesen kikoptak a magyarság genetikai állományából, azonban néhány recens székely és csángó mitokondriális DNS-típus fennmaradó nyomaira utalhat. A kutatásnak a történeti tudományokra nézve is fontos eredménye, hogy rámutat, a 10. századi népességnek a régészeti leletanyag alapján kimutatott eltérései mögött nem áll egy anyai ági vérségi-rokonsági szervező erő.
Az adatok jelzik azt is, hogy a honfoglalás korának kutatásában használt régészeti-történeti kategóriák – a korábban használt klasszikus leletanyagú, valamint köznépi temetkezések szerinti csoportosítás – által létrehozott csoportokat jelenleg nem lehet megfeleltetni homogén eredetű népességeknek. A Kárpát-medencei 10. századi adatok jelentős része teljesen feltárt temetőkből származik, amelyekben az anyai ági rokonság csekély aránya egy mobil, temetőit rövid ideig használó népességre utal.
A tanulmány az archeogenetikai kutatás úgy nevezett klasszikus metodikájú időszakának eredményeit foglalja össze, lehetővé téve a kutatott 7-12. századi Kárpát-medencei népességek különböző szintű összefüggéseinek vizsgálatát, összevetve mind ma élő, mind más archaikus népességeinek adataival. A tanulmányt jegyző kutatók – Szécsényi-Nagy Anna, Csősz Aranka és Mende Balázs – szerint azért is jelentős siker a tanulmány megjelentetése, mert a korábbi módszerekkel végzett kutatások egyre inkább háttérbe szorulnak a vezető szaklapok publikációs szempontjaiban.
A kutatók a jövőben új generációs szekvenálási eljárások teljesgenom-szintű analízisre történő alkalmazásával szeretnének a korábbiaknál jóval nagyobb mennyiségű adatot kinyerni az archaikus maradványokból, így próbálva pontosabban feltérképezni az egyes népességek egymáshoz való viszonyát. Emellett a magyar etnogenezissel összefüggésbe hozható új területek és régiók, valamint a Kárpát-medence honfoglalást megelőző és azt követő népességének új típusú technológiai eljárásokkal végzett vizsgálatát is bevonnák a kutatásba – olvasható a közleményben.
