Több mint 145 tonnányi paradicsommal “csatáztak” a legőrültebb spanyol fesztiválon

Több mint 145 tonnányi túlérett paradicsommal “csatáztak” az idei Tomatina résztvevői a kelet-spanyolországi Buñol városában. A hagyományosan augusztus utolsó szerdáján megrendezett eseményen egy órán keresztül 22 ezren dobálták egymást nevetgélve a szétmálló paradicsomokkal, amelyeket hét nagy kamionról önkéntesek öntöttek a tömegbe.

Forrás: Wikimedia Commons/Carlesboveserral

A csata számára kijelölt és lezárt utcák zsúfolásig megteltek, az emberek vidáman pancsoltak és hemperegtek a darabos paradicsomlében. Többen egymás mögé ültek a földön és evezést imitáltak, mintha tengeren hajóznának.

Forrás: La Tomatina de Buñol (Oficial)

Az elmúlt évhez hasonlóan most is fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt, az érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. Tilos volt kemény tárgyakat, üveget vagy műanyagpalackot bevinni az “ütközet” helyszínére, ahogy hátizsákot viselni is. A résztvevők figyelmét külön felhívták a szervezők arra is, hogy az egészben maradt paradicsomokat össze kell nyomni, mielőtt eldobják, nehogy sérülést okozzanak.

Az ünnepség ebben az évben a szexuális zaklatás és erőszak elutasításának üzenetét is hordozta. “A nem továbbra is nem” – olvasható azokon a plakátokon, amelyeket a kampány keretében függesztettek ki a településen. A Valencia városától 39 kilométere található Buñolban megrendezték a Tomatina gyerekeknek szóló verzióját is: a kicsik 8 tonna paradicsomot dobálhattak és trancsírozhattak szét kedvükre.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték meg a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget.

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében. Nemzetközileg ez az egyik legnépszerűbb spanyolországi rendezvény, amelyre a résztvevők több mint 65 százaléka külföldről érkezik.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!