Az űrlift egy jövőbeli, elképzelt közlekedési eszköz, mely a világűrbe való feljutásban a jelenlegi hordozórakétákat váltaná le. Az elképzelés szerint egy körülbelül 36 000 km magasan, geostacionárius pályán keringő műholdat össze kellene kötni a Földdel egy igen erős kábellel. A geostacionárius pálya tulajdonságai miatt a műhold a Föld felszínéhez képest mozdulatlanul áll. Majd a kábelt használva, mintha csak lifttel mennénk, úgy lehetne feljutni a világűrbe. A műholdról egy másik, ugyanolyan hosszú kábelen ellensúlyt kell „felereszteni”, ezt a Föld tengely körüli forgása miatti centripetális erők feszítenék ki, így a terhek feljuttatása a műholdat nem mozdítaná el kívánatos pozíciójából alacsonyabb pályára. Az űrliftet műholdak, megfigyelőszemélyzet, tudományos műszerek feljuttatására lehetne használni. Csillagászati megfigyelésekhez ideális lenne, hiszen ekkora magasságban már nem jelentkezik a földi légkör torzító hatása, és a műszerek feljuttatása kevesebbe kerülne a jelenleginél. Üzemeltetése a jelenlegi hordozórakéták költségének töredéke lenne, mivel csak elektromos energiát igényelne. A teher feljuttatása a kisebb gyorsulás miatt kíméletesebb. A visszatérő kabinok és rakományok energiát termelnének, melyek az üzemeltetési költséget tovább csökkentik. Az űrlift koncepció már régóta foglalkoztatja az emberiséget. Először 1895-ben Konstantin Tsiolkovsky (lengyel származású orosz rakétatudós, feltaláló) fejében fordult meg az ötlet, de 2000 óta a NASA listáján is szerepel, sőt Sergey Brin-t, a Google egyik alapítóját is meglehetősen foglalkoztatja a téma. A NASA már költségeket is számolgatott. Jelenleg kb. 22.000 dollárba (4,7 millió Ft) kerül 1 kg űrbe juttatása, míg az űrlifttel egy utas csomagokkal (150 kg) űrbe szállítása mindössze 222 dollár lenne (kb.50.000 Ft).
A japán Obayashi Corporation is egy űrlift megépítését tervezi, amellyel 2050-re készülnének el. A kivitelező cég mérnökei a projekt megvalósítását nagy vonalakban úgy képzelték, hogy a Föld körül 96.000 km magasan (kb. a 1/4 távolság a Föld és a Hold között) egy ellensúly keringene és a közel 100.000 km magasan lévő végpont és a földi bázisállomás között szénszálas nanocsöveket feszítenének ki, melyek 20-szor erősebbek mint az acél és legalább ennyiszer könnyebbek is. Ilyen szénszálas nanocsövek egyébként a kilencvenes évek óta léteznek. A kapszula egyszerre 30 embert tudna az űrbe szállítani. 200 km/h sebességgel emelkedne, de így is több mint 1 hét alatt tenné meg a 36.000 km-es távolságot. Az egyik elképzelés szerint a meghajtásról lineáris mágneses motorok gondoskodnának, a végállomáson pedig napkollektorokból nyernék az energiát.
