Egy nemzetközi kutatócsapat 78 százalékos hanyatlást figyelt meg a kritikusan veszélyeztetett kérgesteknős fészkeinek számában a faj utolsó csendes-óceáni menedékében.
Az Ecosphere online folyóiratban közzétett vizsgálat felfedi, hogy a kérgesteknősök (Dermochelys coriacea) fészkeinek száma az indonéziai Jamursba Medi-parton Papua Baratban – mely a teljes kérgesteknősköltés 75 százalékáért felel a Csendes-óceán nyugati részén – az 1984-es több mint 14 ezerről 2011-ben 1532 fészekre csökkent. A helyszínen évente jelenleg kevesebb, mint ötszáz teknős rakja le tojásait.
Thane Wibbels biológusprofesszor és a vizsgálat tagja szerint a világ legnagyobb tengeriteknős-faja hamarosan eltűnhet. „Amennyiben a hanyatlás folytatódik, 20 éven belül nehéz, ha nem lehetetlen lesz, hogy a teknősök elkerüljék a kihalást. Ez azt jelenti, egyedszámuk olyan alacsonnyá válik, hogy a faj nem lesz képes regenerálódni.”
A kérgesteknős hossza elérheti az 1,8 métert, súlya az egy tonnát. Az állatok 1,2 kilométeres mélységbe is képesek lemerülni, és transzpacifikus migrációkat végeznek Indonéziából Amerika csendes-óceáni partjaiig és vissza.
Ricardo Tapilatu, a vizsgálat vezetője rámutat, hogy a kérgesteknősök eme migrációjuk során a kifogás veszélyével néznek szembe. „Több mint 11 ezer kilométert tehetnek meg legalább 20 ország territóriumán áthaladva, így összetett nemzetközi problémáról van szó. Rendkívül nehéz átfogó halászati szabályozásokat hozni az egész Csendes-óceánon” – mondja a kutatók.
A csapat több ezer fészket talált alig néhány kilométerre a már ismert tojásrakóhelytől. Öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis hasonló arányú hanyatlást figyeltek meg a Wermon-parton, mint Jamursba Mediben. A kutatás során a kérgesteknősök tojásrakóhelyeit feltérképező, egész éves vizsgálatok adatait alkalmazták 2005-re visszamenőleg. Ez az eddigi legátfogóbb dokumentáció eme fajnál.
A csapat négy nagyobb problémát azonosított, mellyel a teknősöknek szembe kell nézniük: a parton lévő ragadozókkal, úgymint disznókkal és kutyákkal, melyek elfogyasztják a lerakott tojásokat; az emelkedő homokhőmérséklettel, mely elpusztíthatja a tojásokat, vagy meggátolhatja a hím utódok születését; a migráció során halászhálóba gabalyodással; és a szigetlakók által a kifejlett egyedek és tojások begyűjtésével élelmiszerként.
Tapilatu 2004 óta foglalkozik a teknősökkel és védelmükkel. Erőfeszítéseire az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet is felfigyelt, ő vezeti majd a kérgesteknősök védelmi programját Indonéziában. A kutató foglalkozik a helybeliek oktatásával és igyekszik gátolni a kifejlett egyedek és tojásaik begyűjtését. Elsődlegesen a tojásrakó nőstények, tojásaik és az utódok védelmére fókuszál. Egy kérgesteknős évszakonként akár 10 fészeknyi tojást is lerakhat, többet, mint bármely más teknősfaj.
Tapilatu azon dolgozik, hogy megfelelő program segítségével optimalizálja a tojások túlélését és az utódok kikelését, illetve megvédje őket a ragadozóktól és a hőtől. A kutatók szerint a kisteknősök kikelésének optimalizálása kulcsfontosságú a faj túléléséhez, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az utódoknak milyen kis hányada marad életben. Ezerből csak egy kisteknős éri meg a felnőttkort, így egyetlen kifejlett egyed kifogása jelentős hatással van a populációra. Olyan, mintha megölnénk 1000 utódot – mondják a kutatók.
A kutatók úgy vélik, hogy a parton bevezetett programmal csökkenthetik a fészkek számának hanyatlását, azonban a faj túlélésének és regenerációjának kulcsa a teknősök védelme az óceánban. Annak ellenére, hogy előrejelzéseik szerint a faj kihalhat, reménykednek benne, hogy a következő 20 évben regenerálódhat, amennyiben sikerül megfelelő intézkedéseket tenni.
