Vörösre változott a Jangce

Több szakaszon is vörös színűre változott Ázsia leghosszabb folyójának, a Jangcének a vize. A tudósok egyelőre nem biztosak abban, mi okozhatta a különös változást.

Kína leghosszabb folyója egy-egy szakaszon váratlanul paradicsomlé színűre változott. A szakemberek értetlenül állnak a jelenség előtt. Elsőként a délnyugaton fekvő Csungking városának lakói észlelték, hogy az „arany vízi útként” is emlegetett folyó hírnevén igencsak tekintélyes csorba esett. A beszámolók szerint a víz nemcsak Csungking közelében piroslik.

Egyelőre még nem sikerült megállapítani a különös jelenség okát, de a környezetvédelmi hivatal tisztviselői az ipari szennyezést, illetve a legutóbbi árvizek okozta iszap-beáramlást tartják valószínűnek. Természetes magyarázat lehet még a festéktermelő mikroorganizmusok jelenléte – mondta Emily Stanley, a Wisconsin-i Egyetem limnológia (édesvizekkel foglalkozó tudomány) professzora. „Mikor a víz vörösre változik, a legtöbb ember elsőként a vörös dagályra gondol” – mondta Stanley, hozzátéve, hogy az említett jelenséget okozó algák a tengerekben, és nem a folyókban élnek, így a feltevés nagyon valószínűtlen.

Biológiai okokból kifolyólag az édesvizek csak ritkán változnak vérvörössé, ám Stanley szerint a fő ok ilyenkor az oxigénhiányból fakadóan a festéktermelő baktériumok elszaporodása. Mivel a folyók folyamatos mozgásban vannak, jobban keverednek a levegővel, így ez az állapot csak elvétve fordul elő.

Néhány sokkoló kép megtekintése után Stanley arra jutott, a Jangce esetében valószínűleg inkább ember okozta problémáról lehet szó. Ránézésre ugyanis a folyó pont olyan, mintha színezőanyagok miatt változott volna vörösre. A másik kínai folyó, a Jian esetében is az ipari festéklerakóhely jelenléte adta a magyarázatot tavaly decemberben, mikor a víz bíborrá változott. A nyomozók végül egy vegyi üzemnél lyukadtak ki, mely illegálisan termelt vörös színezéket tűzijáték-csomagolásokhoz. Stanley mégsem zárja ki az egyéb lehetőségeket. A szakemberek jelenleg a beáramló iszap lehetőségét vizsgálják.

Jangce

Jangce

Jangce

Jangce

Jangce



Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!